Lázár Ervin Program 6.-7.

Iskolánkban a 6-7. osztályosok vehettek részt a LEP program keretében a „Kezdetben vala a HANG” című interaktív foglalkozáson. Bevezetőként a zenekar érdekes feldolgozását hallhattuk. A számítógépes játékok zenéjét dolgozták fel, amelyet gyerekek lelkesen felismertek. Ismerkedhettünk a hanggal, mint rezgés, a számítógépes zeneszerzéssel és a zene által keltett érzésekkel.

Szerző: Áporkai Iskola | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Lázár Ervin Program

A LEP program keretében az 1-3. osztályos tanulóink vehettek részt a „Tánccal a Föld körül” foglalkozáson. A gyerekek együtt utazhattak, mozoghattak országokon keresztül a zenével.

Szerző: Áporkai Iskola | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Erzsébet tábor

Idén 4 osztállyal 3 csodás napot tölthettünk a Zánkán a karácsonyi Erzsébet táborban. Az óriási üdülőkomplexum kapujában már karácsonyi hangulat fogadott minket, mely végigkísérte az ott töltött napokat. Forró tea fabódékban, karácsonyi zene és díszkivilágítás a Főtéren. Rengeteg színes programmal készültek a szervezők a gyerekeknek. Részt vehettünk cirkuszi előadáson, mely Bővebben……

Szerző: Áporkai Iskola | Közzétéve: telt el a közzététel óta