A 7.osztály március 7-én a Magyarság Háza Galériába látogatott, ahol egy
Rendhagyó órán vett részt „Szórványmagyarság” címmel a Határtalanul
programhoz kapcsolódóan. Hogy összekössük a kellemest a hasznossal, ezután
egy margitszigeti nyomozótúra keretében fedeztük fel a Sziget néhány
látványosságát. Reméljük a gyerekek utólag már csak a szépre fognak
emlékezni, és nem arra, hogy „milyen fárasztó volt”.
Szüreti felvonulás
Október 10-én borult időben, de annál nagyobb derűvel vágott neki a több, mint 40 fős gyereksereg a szüreti felvonulásnak. A település utcáin kocsikázva, három állomáson mutattuk meg tánctudásunkat az óvodásokkal és a felnőtt tánccsoporttal együtt. Bővebben...